A weblapkészítés öt pontja. Hogyan fogjunk neki?
Megvan az elhatározás, szükség lenne egy weblapra. De mégis hogyan fogjunk hozzá? Hogyan lesz a sok kavargó gondolatból egy egységes egész?
- Első lépésként célszerű eldönteni azt, hogy saját magunk állítjuk össze a szükséges anyagokat, vagy megbízunk egy külső céget azzal, hogy elvégezzék a munkát helyettünk. Jó ha tudjuk, hogy erre is van lehetőségünk.
- Szükség lesz a drótvázra. A drótváz gyakorlatilag a honlap térképét, felépítését jelenti. Egy gerinc amire épülni fog a weboldal. Ekkor kerülnek meghatározásra a menüpontok, a funkciók, kapcsolati űrlapok megléte, galéria, és egyéb elemek. Ebben a fázisban van lehetőség ötletelni, tervezni.
- Célszerű akkor ajánlatot kérni amikor már elkészült a hozzávetőleges drótváz, hiszen a szakemberek ennek függvényében tudnak pontosan kalkulálni az árakkal. Továbbá javaslatokat is tehetnek a fejlesztésekkel kapcsolatban.
Ajánlhatnak költséghatékonyabb és költségesebb megoldásokat is amelyekből az igényeink szerint választhatunk. Lehetőség adódik arra is, hogy olyan oldalakat mutassunk amelyek tetszenek egészben, vagy részeiben.
- Már a drótváz írásakor meg kell határozni, hogy hogyan fog illeszkedni a weboldal a vállalkozás marketing stratégiájába. Szeretnénk később e-mail címlistát gyűjteni és DM kampányokat indítani? Tervezünk landing oldalakat használni? Szeretnénk eladni valamit az oldalon? Milyen interakciót tervezünk kiváltani a látogatókból? Lesz egy 0-24-ben működő kommunikációs eszközünk, fontos, hogy azt az eredményt nyújtsa amit elvárunk tőle.
- Mi kerüljön a weblapra?
Mindig elmondjuk a megrendelőinknek, hogy kerüljék a felesleges, sok és száraz tartalmakat. Főleg a kezdőoldalon. Célszerű egy picit a másik oldalra képzelni magukat. Képzeljük el, hogy most kerülünk először kapcsolatba egy céggel. Mire leszünk kívácsiak? Például arra a kérésre keressük a választ, hogy miért válasszuk éppen őket? Mitől jók? Milyen tudásuk van? Milyenek a referenciáik? Mennyire korrektek és milyen áron dolgoznak? Mit nyújtanak számunkra? Mit mondanak róluk az ügyfelek?
Érdemes lehet átböngészni a gyakran feltett kérdéseket a saját tevékenységünkkel kapcsolatban, mert könnyen lehet, hogy találunk valamit amire építeni lehet.
Fontos a vizuális megjelenés is, fektessünk rá kiemelt hangsúlyt. Készíttessünk fotókat a munkatársakról, irodáról, laboratóriumról és egyéb helységeinkről. Kerüljük az amatőr, vagy telefonnal készített rossz minőségű képeket. Ne feledjük, később a profi fotókat kiadványokban is használhatjuk, mindamellett, hogy arculat azonosak is egyszerűbben maradhatunk így.
Készíthetünk letölthető ajánlót is, amit akár e-mailen is elküldhetünk az érdeklődőinknek. Itt is ügyeljünk a minőségre, a változatos tartalomra és vizuális megjelenésre.
Kövess minket a Facebookon is!